Langlamet, Marie-Pierre Nyomtatás

Marie Pierre Langlamet

Marie-Pierre Langlamet a franciaországi Grenoble-ban született 1967-ben. Zenei tanulmányait a Nizzai Konzervatóriumban kezdte Elisabeth Fontan-Binoche, Jacqueline Borot és Lily Laskine tanítványaként, majd az Egyesült Államokban folytatta a philadelphiai „Curtis Institute of Music” hallgatójaként. 1983-ban nyerte első nemzetközi versenyét, a Maria Korchinska Versenyt (Man-sziget, GB), ezt követően 1984-ben a Louise Charpentier Versenyen Párizsban szerzett első díjat, majd 1986-ban Genfben a CIEM győztese lett. Tizenhét évesen a Nizzai Zenekar, majd 1988-tól öt éven át a New York-i Metropolitan Opera Zenekarának szólóhárfása. 1993 óta a Berlini Filharmonikusoknál tölti be ugyanezt a posztot. 1992-ben megnyerte az egyik legrangosabb nemzetközi hárfaversenyt Izraelben. Szólistaként fellépett olyan koncerttermekben, mint a tokiói Suntory Hall, az amsterdami Concertgebouw, a londoni Albert Hall, a New York-i Avery Fisher Hall. Marie-Pierre Langlamet felvételeket készített több lemeztársaság (Egan Records, Assai) részére. Az EMI számára a Berlini Filharmonikusokkal, Claudio Abbado vezényletével és Emmanuel Pahud közreműködésével vette lemezre Mozart fuvola-hárfaversenyét. Rendszeresen tart mesterkurzusokat a New York-i Juilliard Schoolban. 2009-ben a Francia Kulturális Minisztérium magas kitüntetést adományozott Marie-Pierre Langlamet-nak a francia zenéért végzett tevékenységéért.

 

Marie-Pierre Langlamet was born in Grenoble (France) in 1967, and received her first musical instruction at the Nice Conservatoire. She studied harp with Elisabeth Fontan-Binoche, and attended masterclasses with Lily Laskine and Jacqueline Borot. Already in early years she was winning international competitions, such as the 2nd prize (top prize) of the Maria Korchinska competition in the Isle of Man (UK) in 1983, the 1st prize of the Louise Charpentier Competition (Paris) in 1984, and the 2nd prize (top prize) of the CIEM in Geneva in 1986. At 17 years of age, she became the principal harpist of the Nice Opera Orchestra. A scholarship enabled her to continue her studies at the Curtis Institute of Music in Philadelphia. Soon afterwards, in 1988, she was appointed assistant principal harpist of the Metropolitan Opera Orchestra in New York (chief conductor James Levine), where she worked for five years. During this time she continued pursuing her career as a soloist and chamber musician, and in 1992 won first prize at the International Harp Competition in Israel, a competition that is widely regarded as the most important for the instrument. In 1993 she became principal harpist of the Berlin Philharmonic Orchestra (chief conductor Claudio Abbado), the position she still holds today. Marie-Pierre Langlamet has performed as soloist with numerous renowned orchestras, including the Israel Philharmonic, the Orchestre de la Suisse Romande, and the Berlin Philharmonic. Her solo engagements have brought her to perform in such halls as the Suntory Hall (Tokyo), the Concertgebouw (Amsterdam), the Royal Albert Hall (London), the Avery Fisher Hall (New York), the Grosses Festspielhaus (Salzburg), the Philharmonie (Berlin) and many others. In 2009, Marie-Pierre Langlamet was made a Chevalier dans l’Ordre des Arts et des Lettres by the French Ministry of Culture for her contribution to French music.