Kocsis Zoltán zongoraestje Nyomtatás

Kocsis Zoltán zongoraestje

2010. december 8. (szerda), 19.30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

„A Zongora” 3.

Műsor:

Vidovszky László: Schroeder halála ***  Schubert: B-dúr szonáta, D960

Kocsis Zoltán karrierje 18 éves korában a Magyar Rádió Beethoven-versenyének megnyerésével indult. Néhány év alatt szinte berobbant a nemzetközi zenei világba, meghívás meghívást követett a világ legjelentősebb zenei központjaiba. Richter is meghívta fesztiváljára Franciaországba, amit közös négykezes koncertek követtek. Fellépett a világ számos vezető zenekarával, mint például a Berlini- és a Bécsi Filharmonikusok, a Royal Philharmonic Orchestra, a Chicagói Szimfonikus Zenekar. Olyan kiemelkedő karmesterekkel dolgozott, mint Claudio Abbado, Christoph von Dohnányi, Lovro von Matacic, Charles Dutiot. 1983-ban Fischer Ivánnal megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. Karmesteri és zongoraművészi pályája mellett komponál is. A kortárs zene kiemelkedő személyiségeivel folytatott együttműködését jelzi többek között Kurtág György több neki ajánlott művének világbemutatója. Denon, Hungaroton, Nippon Columbia, Phonogram és Quintana lemezcégek részére készített felvételei után Kocsis Zoltán a Philips Classics exkluzív művésze volt. Felvételeit Edison-és Gramophone-díjjal, valamint az Év Hangszeres Felvétele díjjal ismerték el. Kocsis Zoltán 1997 őszétől a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója. 2004-ben életműdíjat kapott a cannes-i Midemen, 2005-ben másodszor is Kossuth-díjjal tüntették ki. 2006-ban Bartók születésének 125. évfordulóján átvehette a szakmai grémium által odaítélt Bartók-Pásztory-díjat. 2007-ben "a magyar kultúra követe" címet adományozták Kocsis Zoltánnak.

 

Jegyárak: 4000, 5000, 6000, 8000, 10000 Ft

 

Kedvezmények és diákjegyek: www.jakobikoncert.hu